Jorge Amado: Flor asszony két férje

Ahogy Benyhe János is írja az utószóban:  “Nem magyarázni kell ezt a könyvet, hanem olvasni”. Aki olvasott már Amado-könyvet, az tudja miről van szó, aki pedig nem, annak nehéz elmagyarázni…

Ahogy Amado legtöbb könyvében, itt is a brazíliai Bahia városa elevenedik meg előttünk, a szegénységben, de annál vidámabban élő négerek, mulattok és fehérek világa. Van, aki feljebb szeretne jutni, de van, aki csak lenézi a gazdagok puccparádéját, szamárfület mutat a szegénységnek, és bolondozva éli az életét.

Flor asszony kedves, türelmes, szelíd és szorgalmas teremtés, két férje pedig tűz és víz, ég és föld, egymásnak tökéletes ellentétei. Vadinho nem egyszer megríkatta feleségét (sőt, egyszer még meg is verte), hajnalig a kaszinókat és játékbarlangokat járta, eljátszotta ruletten, kártyán, állatos lutrin az összes pénzt, amit sikerült kölcsönbe szereznie. De amikor ott volt vele, akkor egészen vele volt, és boldoggá tette: a hullámvölgyek után egekbe nyúló hullámhegyek következtek mindig, újra és újra meghódította a feleségét, leküzdve azt a fránya szemérmességet (mert hát ki hallott olyat, hogy ruhában, takaró alatt viháncoljon valaki).

Teodoro doktor ellenben precíz és pontos  (annyira, hogy még az együttlétek is napra pontosan be vannak osztva, szerda és szombat, természetesen szigorúan takaró alatt, a szükségesnél nem jobban levetkőzve), rendes munkája van,  soha meg nem bántaná a feleségét, mindennél többre becsüli a világon, úgy bánik vele, mint a hímes tojással, vagyis ahogy Flor az első, ugyancsak viharos házassága után meg is érdemli (a szomszédság egybehangzó véleménye szerint). Egy ilyen derék, tisztességes férjet csak szeretni lehet, csak elégedettnek lehet vele lenni, mondják a szomszédasszonyok, Flor asszony pedig szereti és elégedett vele…
A történt többet mond, mint amennyit leír, és mégse mond mást, mint ami papírra van vetve. Többet mond, mert akaratlanul is elgondolkozik rajta az ember, hogy ő mit választana: viharokat szivárvánnyal, éjszakákat nappalokkal, vagy pedig szinte mozdulatlan, sima víztükröt, egyöntetű félhomályt? És nem mond semmi mást, mint ami a papírlapokra van nyomtatva, mert ott áll feketén-fehéren: mind a kettő kell. Ezen talán nincs is mit magyarázni.

  A szigorúan tényekre hagyatkozó elbeszélésben, szokás szerint, szinte észrevétlenül keveredik a nem is annyira szürke valóság, és az Afrikából “behozott” szentek kézzelfogható harca, szertartásai. Megjelenik a ördöngös Esú és a kívül hűvös, belül lángoló Ososzí… Ki mondhatná, hogy csak mítosz, szertartás, eretnekség az egész, mikor a szentek beleavatkoznak a mindennapok eseményeibe?

“De ki olvassa?” kérdezi Benyhe János az utószóban, majd gyorsan meg is válaszolja a kérdést, hogy ne gondolkozzunk túl sokat rajta. “Mert mindenkinek nem való. Csak ifjak olvassák, akik előtt még ott az élet, és ebből a könyvből még idejekorán megtanulhatják az emberi és főleg szerelmi viszonylatok viharos tengerén való gyönyörű-bonyodalmas navigálást. Továbbá csak középkorúak olvassák, akik már érett fővel, de már érett szervezettel állnak helyt a mindennapos életharcban, és Amado hőseinek szerelmi diadalaiból erőt, biztatás meríthetnek. Továbbá csak hajlott korúak olvassák, akik már túlérett fővel és túlérett szervezettel téblábolnak a mindennapos életharcban, és Amado hőseinek szerelmi kudarcaiból vigaszt és önigazolást nyerhetnek. Továbbá csak aggkorúak olvassák, akik már mindent csak könyvből meríthetnek, és Amado műve révén üdvös mnemotechnikai gyakorlathoz juthatnak. Csak férfiak olvassák, akik méltányolják a férfiszenvedélyt. Csak nők olvassák, akik méltányolják a női szenvedélyt. Továbbá csak egészségesek és betegek.”

Ezt a könyvet nem szabad kapkodva, sietősen olvasni. Érdemes kiélvezni minden egyes bekezdést, az utolsó szóig: átérezni Flor asszony tehetetlenségbe és tanácstalanságba átcsapó mélységes gyászát, vagy Norma asszony bosszankodását Zé Sampaio mogorva zárkózottsága miatt; elrágódni a legfrissebb pletykákon a szomszédsággal; állást foglalni a kis Marilda ügyében (nevezetesen hogy énekeljen, vagy inkább férjhez menjen, ahogy illik), és szörnyülködni Rozilda asszony zsarnokságán.

Ezek után pedig ki-ki eldöntheti, melyikük volt a jobb férj: a naplopó, léhűtő Vadinho, vagy pedig a svájci óramű pontosságú, tiszteletreméltó Teodoro doktor?