2013. augusztus 17., szombat

Lisa Halabi/Núr al-Husszein: A nők tartják az égbolt felét

A kétkötetes önéletrajz egy amerikai nő hihetetlen és lenyűgöző történetét meséli el. Lisa Halabi egy jómódú arab-amerikai családba született céltudatos nő, akinek sikerült felvételt nyernie a Princeton Egyetem első olyan évfolyamára, ami nőket is fogadott, majd 1974-ben építész-várostervezői diplomát kapott itt. Amerikában született, de a sors úgy hozta, hogy élete nagy részét a Közel-Keleten töltse.

Édesapja révén Lisa megismerkedett Jordánia köztiszteletben álló királyával, Mohamed próféta egyenes ági leszármazottával, Husszein királlyal. És itt kezdődik a "tündérmese": a király beleszeretett a nála tizenhat évvel fiatalabb nőbe, és nem is olyan sokára össze is házasodtak. Lisa új nevet kapott: ettől fogva ő lett Núr al-Husszein (lefordítva Husszein fénye), Jordánia királynéja. Nem csak felesége lett Husszeinnek, hanem társa, jóban és rosszban egyaránt, illetve a király gyermekeinek mostohaanyja.

Núr nem "csak" felesége lett a királynak, hanem maga is aktívan részt vett, vagyis részt vesz Jordánia fejlesztésében. A király egész életében a békéért harcolt egy feszültségekkel és háborúkkal teli övezetben, és nem mondhatnánk, hogy könnyű dolga volt - gondoljunk csak a mai napig rendezetlen izraeli-palesztin helyzetre, az öbölháborúra vagy az iraki háborúra. Núr királyné mindent megtett, hogy támogassa a férjét és segítse a jordán népet. Elsősorban gyerekeket és a szegényebbek önfenntartását segítő programokat indított, közben támogatva az ökoturizmust és a hagyományos jordán kézművességet.

Núr királyné írásán keresztül betekinthetünk egy politikus házaspár (nem létező) magánéletébe. Minden nap halljuk, hogy mekkora hatalma van a sajtónak, milyen gyorsan terjednek a (főleg rosszindulatú) pletykák), és hogyan járja körbe a világot órák alatt egy-egy hamis hír. Számomra mégis megdöbbentő volt azzal szembesülni, hogy sokan mennyire semmibe veszik a magánéletet, és hogy teljesen alaptalan, mégis erősen tekintélyromboló álhírek milyen gyorsan és gyakran keletkeznek, és járnak körbe. Ezeknek a kezelése hírtől és időponttól függ: mint a királyné egy idő után magától is rájött, általában a legcélszerűbb egyszerűen tudomást sem venni róluk, habár ez egy nő számára, aki a háttérből egyszerre főcím lett az újságok első oldalán, nyilván nem könnyű. Vannak azonban időszakok, amikor nem lehet szó nélkül elmenni egy-egy rágalmazó írás mellett, de az volt az érzésem, hogy médiával folytatott küzdelem ebben az esetben is inkább kétségbeesett szélmalomharchoz hasonlít...

Azt is megtudhatjuk, hogy az emberekben általában élő kép a teljes díszben és koronával utazó királyokról és királynékról meglehetősen hamis - legalábbis ami a jordán uralkodó-házaspárt illeti, ők jobban szeretnék egyszerűbb öltözetben mutatkozni. Azt is megtudhatjuk, hogy kapott a királyné egyszer tevét fényképezőgép helyett, és hogy hogyan tettek tűvé Husszeinért nem egyszer fél városokat, amikor a király megszökött egy kis magánrepülésre.

Azon kívül, hogy a kétkötetes önéletrajz érdekes, kellemesen olvasható stílusban megírt igaz történet, nem csak a politikai játszmák hátterébe enged bepillantani minket, hanem segít árnyalni a manapság meglehetősen egyoldalú képet, amit az arabokról kapunk a nyugati hírcsatornákon keresztül, és az izralei-palesztin konfliktus hátteréről is talán kicsit többet tudhatunk meg. Még ha nem is veszünk készpénznek minden egyes részletet, mindenképpen érdemes végigolvasni mind a két kötetet, első betűtől az utolsóig, hiszen ez a "tündérmese" nem csak politikáról, árulásokról és háborúkról szól, hanem emberi értékekről, kitartásról, reményről, és arról, hogy minden éremnek két oldala van. Meg persze arról, hogy miért is igaz az ősi mondás, hogy a nők tartják az égbolt felét.

2013. augusztus 15., csütörtök

John Scalzi: Az utolsó gyarmat

John Perry már nem katona, és nem is zöld. Letelepedett a Huckleberry nevű bolygóra Jane-nel (aki már szintén nem zöld), és Zoë-val (aki nem is volt zöld). Ha jobban belegondolunk, a család kicsit furcsa: John valójában már 88 éves, Jane pedig csak egy évvel idősebb a kamasz, és nem mellesleg meglehetősen eszes Zoë-nál, de azért elég jól kijönnek egymással. Mellékállásban ciroktermesztéssel, főállásban békebíráskodással, illetve csendőrséggel foglalkoznak.

Aztán egy szép napon beállít Rybicki tábornok, mint derült égből a villámcsapás, és közli a házaspárral, hogy kiválasztották őket egy újonnan telepítendő gyarmat élére. Nem túl hosszas mérlegelés után elvállalják a feladatot, és útra is kelnek kétezer-ötszáz kiválasztott telepessel egy új bolygó, a Roanoke felé. Aztán, amikor odaérkeznek, kiderül, hogy alaposan félrevezették őket, a gyarmatosítás nem csak egy új kolónia alapítását jelenti ebben az esetben, hanem az Gyarmati Véderő körmönfont tervének egy része csupán. 

A telepesek foggal-körömmel harcolnak a fennmaradásért a szokatlan körülmények között, sikeresen felépítik a magkolóniát, és a földművelésbe is belekezdenek. Egy év leteltével azonban ismét teljesen új körülmények nem állnak fel... a Galaxis ugyanis egyre kevésbé táplál barátságos érzéseket az emberiség felé(oké, ha pontosak akarunk lenni, most már kifejezetten ellenséges), és az események központjába hirtelen a Roanoke kerül a maga kétezer-ötszáz telepesével.


Az Utolsó gyarmat olvasása közben nehéz eldönteni, mikor is indul be valójában a történet. Amikor azt hinné az ember, hogy most aztán már semmi meglepetés nem jöhet, következik egy újabb csavar, és gyakran csak az utolsó pillanat után derül ki, hogy valójában mi történik. Ezúttal a háború katonai oldala helyett a politikai fordulatok és cselszövések vannak jobban kiemelve (de azért természetesen a lövöldözős-gyilkolászós oldal is kap szerepet, csak jóval kevesebbet, mint az előző két részben). Az ember egy idő után felhagy az agyalással, és beletörődik, hogy valami majd úgyis történni fog, aztán pedig szinte levegő után kapkod, annyi meglepetés éri, de előre kitalálni az eseményeket szinte képtelenség. 

Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy már most tudjuk, hogy a sorozat nem trilógia lesz (mint azt Scalzi eredetileg tervezte), angolul már kiadták a sorozat következő részét, ami a Zoe's Tale címre hallgat, az ötödik könyvet, a Human Division-t pedig 2013 januárjától áprilisáig jelentették meg e-book formájában fejezetenként, majd májusban papírkötésben is. Úgyhogy nekünk nincs is más dolgunk, csak várni, hogy magyarul is megjelenjen...