Catherynne M. Valente: A lány, aki lezuhant Tündérföld alá és a tivornya élére állt

Szeptember kalandjai pontosan egy évvel azután folytatódnak, hogy hazatért Tündérföldről - tehát a tizenharmadik születésnapján. Vannak azonban különbségek: az átbotlás most közel sem olyan egyszerű és fájdalommentes, mint első alkalommal, Szeptembernek pedig még mindig nincs árnyéka (ami egyébként később még nagy galibákat okoz), ellenben már nem teljesen szívtelen, ugyanis elkezd kamaszodni, ami pedig a Szív növesztésével jár együtt.

Visszatérése Tündérföldre azonban közel sem olyan felhőtlen és vidám, mint ahogy azt előre elképzelte. Hamar kiderült, hogy Felső-Tündérföldön nagy baj van: az árnyékok elszivárognak, eltűnnek, Alsó-Tündérföldre szállnak, ahol függetlenedve eredeti gazdáiktól megizmosodnak és önálló életre kelnek, végre lehetőséget kapva arra, hogy ne csak engedelmesen kövessék gazdáikat a föld fekve. És mindez egyetlen személy hibája: Halloween-é, az alvilág sivár királynőéjé, aki nem más, mint Szeptember árnyéka (akit a lósellők vágtak le a kislányról egy évvel korábban).

Catheryne M. Valente: A lány, aki körülhajózta Tündérföldet

Catheryne M. Valente amerikai írónő könyvét műfajilag könnyű meghatározni: mese, méghozzá tündérmese a javából. A célkorosztály behatárolása már kicsit nehezebb: a mesék (vagyis inkább a mostanában megjelenő mesekönyvek) általában a gyerekeknek szólnak, A lány, aki körülhajózta Tündérföldet azonban több szempontból sem feltétlenül gyerektörténet, így tizenkét évesnél idősebbek is bátran kézbevehetik (sőt). A nyelvezet (szerencsére) még csak nyomokban sem hasonlít a mai gyerekkönyvek együgyűségig lebutított tőmondataira, és a történet is más értelmet kap gyerek- és felnőttszemmel olvasva (ebből a szempontból engem kicsit Michael Ende Momo-jára emlékeztet).

Szeptember (aki egyébként májusban született) egy omahai kisvárosban lakik hány mesét tudtok, ami Amerikából indul?) az anyukájával, aki motorokat javít, és az apukájával, aki katona. És Szeptember egy idő után igencsak megunja az otthonülést, a rózsaszín és sárga teáscsészéket meg a barátságos kiskutyát, így amikor a tizenkettedik születésnapja utáni estén a Zöld Szél megkérdezi, hogy van-e kedve vele repülni a leopárdján Tündérföldre, gondolkodás nélkül igent mond, és nem sokkal később egy olyan kalandban találja magát, aminek egészen biztosan semmi köze a teáscsészékhez vagy kedves kiskutyákhoz.