Catherynne M. Valente: A lány, aki lezuhant Tündérföld alá és a tivornya élére állt

Szeptember kalandjai pontosan egy évvel azután folytatódnak, hogy hazatért Tündérföldről - tehát a tizenharmadik születésnapján. Vannak azonban különbségek: az átbotlás most közel sem olyan egyszerű és fájdalommentes, mint első alkalommal, Szeptembernek pedig még mindig nincs árnyéka (ami egyébként később még nagy galibákat okoz), ellenben már nem teljesen szívtelen, ugyanis elkezd kamaszodni, ami pedig a Szív növesztésével jár együtt.

Visszatérése Tündérföldre azonban közel sem olyan felhőtlen és vidám, mint ahogy azt előre elképzelte. Hamar kiderült, hogy Felső-Tündérföldön nagy baj van: az árnyékok elszivárognak, eltűnnek, Alsó-Tündérföldre szállnak, ahol függetlenedve eredeti gazdáiktól megizmosodnak és önálló életre kelnek, végre lehetőséget kapva arra, hogy ne csak engedelmesen kövessék gazdáikat a föld fekve. És mindez egyetlen személy hibája: Halloween-é, az alvilág sivár királynőéjé, aki nem más, mint Szeptember árnyéka (akit a lósellők vágtak le a kislányról egy évvel korábban).
A második rész az elsőhöz hasonlóan részletgazdag, lendületes és elképesztően ötletgazdag: Szeptember Tündérföldnek egy újabb szegletét járja be az üvegerdőtől az alvilág legaljáig, közben ellátogat az Emlékezés Bányájába és a Feledés Tengeréhez, illetve Pandemonium alvilági tükörképébe, Tükörfoncsorba. Útközben jópár ismeretlennel és ismerőssel találkozik: a kávé kormányzónőjével, a lósellőkkel, mozgó gnómpiaccal, Csillámmal, Padlizsánnal (akit egyúttal kénytelen útitársul is fogadni), egy minótaurusszal, és persze rengeteg árnyékkal. Ezen kívül megtanul egyet s mást a phizikáról (főleg a hősi és a halk fajtáról) és arról, hogy milyen nehéz az, ha az embernek már kinőtt a szíve.

Szeptember már nem az a házsártos, makacs kislány, akit tizenkét éves korában megismertünk: egy év bizony sokat számít egy ekkora gyereknél. Kicsit felnőttebb lett, kicsit nyugodtabb, kicsit kevésbé elveszett. Ezt egy kicsit sajnálom, mert nagyon megszerettem a lányt, aki körülhajózta Tündérországot, olyannak, amilyen volt, de hát senki sem marad örökké tizenkét éves. A karakterek, bár nem túl bonyolultak, de hihetőek és életszerűek (már amennyire életszerű lehet egy kislány, egy sárkánygyík és egy márid önállósodott árnyékának jelleme).

"Egy piac bármilyen formát vagy méretet ölthet, hogy elfogja zsákmányát, ezzel vagy azzal teletömje a hasát, attól függően, miként döntött, hogyan kebelezi be."

Továbbra sem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire lenyűgöz az írónőnek nem csak a fantáziája, hanem az is, ahogyan a "saját gyártású" vagy mesékből, mítoszokból vett elemeket beágyazza a történetbe, és itt ismét hatalmas gratuláció Kleinheincz Csillának a gyönyörű fordításért. Ha minden kiadásra kerülő mesekönyv csak fele ennyire színvonalas lenne, legalább ami a szöveget illeti, sokkal könnyebb lenne kortárs könyvet választani a kisebbeknek.

Ez az a könyv, amit gyerekként azért olvasol el, mert a főhősnő veled egykorú, és olyan izgalmas kalandokba keveredik Tündérföldön, amire neked esélyed sincs, de így egy kicsit te is a részese lehetsz. Felnőttként pedig azért olvasod el, mert már tudod, miért fáj időnként, ha valakinek kinőtt a szíve és mert érted, hogy mire utal a Thészeusz-féle narratívamátrix (és sajnos az erősödő feminizmus ténye is feltűnik, bár lehet, hogy ezt csak én képzeltem bele). Ez a kötet egyébként már sokkal inkább szól a gyerekekhez is, mint az előző: ha nem is túl feltűnően, de végigkíséri a történetet például Szeptembernek azon félelme, hogy nem tudja, mi lesz vele ha felnő.

ezt a kötetet is Ana Juan hangulathoz illő illusztrációi díszítik

Nem sikerült annyira ütősre, mint az első kötet (bár a végefelé, amikor kiderül, honnan jönnek a gyerekek, akik a mesékben "csak úgy" előbukkannak különféle tárgyakból/gyümölcsökből, na ott azért elszorult egy kicsit a torkom), talán mert az ember már nem döbben meg annyira a színes világleírástól. De akinek az első rész tetszett, ne hagyja ki az újabb varázslatos utazást, ezúttal Tündérföld alá!

Hangulatcsinálónak pedig ajánlom Lindsey Stirling Shadows című videóját, aminek ugyan semmi köze a könyvhöz hivatalosan, de érdemes megnézni :)